Az általam nagy vonásokban vázolt népi állam nem valósul meg azzal, ha megállapítjuk, hogy mire van szüksége. Nem elég csak azt tudnunk, hogy milyennek kell lennie a népi államnak, ennél még sokkal fontosabb keletkezésének problémája. Nem bízhatunk abban, hogy a mai pártok a mostani állam haszonélvezõi önmaguk változtassanak magatartásukon. Ez már csak azért sem lehetséges, mert tényleges vezetõik kivétel nélkül zsidók. Ha ez így megy tovább, egy szép napon beteljesedik a nagy zsidó jóslat: "A zsidó felfalja a föld népeit és azok urává lesz. " Céltudatos következetességgel és kitartással törtet elõre a német burzsoák és proletárok milliói sorában, akik nagyobbrészt gyávasággal párosult nemtörõdömségük és butaságuk következtében rohannak romlásukba. A zsidók által vezetett párt csak zsidó érdekeket ismer, ezek pedig semmiképpen sem fedik az árja népek érdekeit.
Ha tehát a gyakorlatban a népi állam eszményi képét akarjuk megvalósítani, akkor a közélet eddigi hatalmaival szakítanunk kell, új erõ után kell kutatnunk, amely az új eszméért hajlandó és képes is megvívni a harcot.
Nagy küzdelemrõl van szó. Ennek elsõ feladata nem a népi államfelfogás valóra váltása, hanem a meglévõ zsidó felfogás kiirtása. A történelem ismételten megmutatta, hogy nehezebb megalapozni, mint kiépíteni egy újabb állapotot. Az elõfeltételek és érdekek zárt egységbe tömörülnek, s az õket fenyegetõ eszme kénytelen elsõsorban a küzdelem negatív részét megvívni az eszme pozitív célkitûzéseinek hangsúlyozása mellett. Ez a jelenlegi állapot megszüntetése. A fiatal tan elsõ fegyvere bármennyire kellemetlen is ez az egyén számára a könyörtelen kritika kell, hogy legyen!
A kereszténység nem elégedett meg oltárépítéssel, hanem elpusztította a pogány oltárokat. Csakis ebbõl a fanatikus türelmetlenségbõl fakadhatott a megdönthetetlen hit. Ez a türelmetlenség a hit elõfeltétele.
Könnyen mondhatnánk, hogy a történelem folyamán az ilyen jelenségeknél túlteng a sajátságos zsidó gondolkodásmód, s hogy a türelmetlenség és fanatizmus is zsidó jellemvonások. Bármennyire igaz és sajnálatra méltó, és az emberiség történelmében joggal idegen elemnek tekinthetõ is ez, azon, hogy e jelenség még ma itt van, puszta megállapítással nem változtathatunk.
Azoknak a férfiaknak, akik népünket jelenlegi helyzetébõl meg akarják váltani, nem az a kötelességük, hogy azon törjék fejüket: milyen szép is lenne, ha ez vagy amaz nem volna, hanem az, hogy megkíséreljék megállapítani az adott helyzet megváltoztatásának lehetõségét. Pokoli türelmetlenséggel telített világnézetet azonban csak hasonló szellemû és hasonlóan erõs akaratú, amellett azonban önmagában véve tiszta és mindenek fölött való új világnézet dönthet meg.
Politikai pártok köthetnek kompromisszumokat, világnézetek sohasem. A politikai pártok maguk is számolnak ellenzékkel, a világnézetek azonban csalhatatlanságukat nyilvánítják ki.
Minthogy egyik világnézet sohasem akar a másikkal osztozkodni, tehát arra sem vállalkozhat, hogy az olyan rendszerrel, amelyet elítél, együttmûködjék. Azt tartja kötelességének, hogy a rendszert és az egész ellentétes szellemi világot minden eszközzel legyõzze, más szavakkal, hogy annak összeomlását elõkészítse.
Míg a kizárólag csak politikai párt programja nem egyéb a legközelebbi választás eredményét célzó receptnél, addig egy világnézet programja hadüzenet a fennálló rendszerrel, a meglévõ uralommal röviden , az uralkodó világfelfogással szemben. Emellett nem szükséges, hogy e világnézetért küzdõ minden embernek teljes betekintése legyen a mozgalom vezetõinek eszméibe és gondolatmenetébe. Sokkal inkább szükséges, hogy néhány egészen nagyvonalú szemponttal tisztában legyenek, és hogy az alapvetõ elvek vérükké váljanak úgy, hogy mozgalmuk és tanaik gyõzelmének szükségességérõl kétségtelenül meg legyenek gyõzõdve. A szervezkedés természetében rejlik, hogy csak akkor eredményes, ha a legfelsõbb szellemi irányításnak nagy, azonos érzelmû tömeg veti magát alá.
Ebbõl a ténybõl vonta le a szociáldemokrácia a maga számára egykor a legnagyobb tanulságot. Átvette a katonai szolgálatból elbocsátottakat, és ezeket, az ott már fegyelmezettségre nevelt embereket, népünk széles rétegének az egyedeit saját, éppen olyan szigorú pártfegyelmének vetette alá. Az õ szervezete is egy tisztekbõl és katonákból álló hadsereget jelentett; a hadsereg kötelékébõl elbocsátott német munkás volt a katona, a zsidó intellektuel pedig a tiszt. Emellett a német szakszervezeti tisztségviselõket az altiszti karnak lehetett tekinteni. Az a tény, ami miatt egykori polgárságunk a fejét csóválta, hogy ti. a marxizmus kötelékébe az úgynevezett kevésbé képzett tömegek tartoztak, a valóságban az eredmény elõfeltétele volt. Mialatt a polgári pártok a maguk egyoldalú szellemében alkalmatlan, fegyelmezetlen bandát jelentettek, addig a marxizmus a maga szellemiekben talán kevésbé képzett emberanyagával egy párt kötelékéhez tartozó hadsereget jelentett, amely hadsereg zsidó parancsnokainak éppen olyan vakon engedelmeskedett, mint egykor német tisztjeinek. A német polgárság, amely sohasem foglalkozott lélektani problémákkal, mert magát azok felett állónak képzelte, nem tartotta szükségesnek ez esetben sem meggondolni, hogy mi ennek a körülménynek mélyebb értelme, és hogy mily veszélyt rejt magában. Ellenkezõleg, azt hitte, hogy az olyan politikai mozgalom, amely csak az értelmiség köreibõl toborzódik, már ennél a körülménynél fogva is értékesebb, és több joga van, sõt mi több, több lehetõsége arra, hogy kormányra jusson, mint a szellemileg kevésbé képzett tömegnek. Nem értették meg soha, hogy egy politikai párt ereje semmiképpen sem a tagok minél magasabb szellemi színvonalában, hanem sokkal inkább azok fegyelmezettségében és a vezetõség parancsainak szem elõtt tartásában rejlik. A döntõ körülmény maga a vezetés.
Ha a népi eszme mai homályos törekvésébõl világos eredményre akar jutni, akkor széles körû gondolatvilágából határozott vezérszavakat kell kiemelnie. Ezek lényegének és tartalmának kell megnyernie a nép jelentõs rétegét, azt a réteget, amely egyedül képes ez eszme világnézeti küzdelmét megvívni. Ez a réteg pedig a fizikai munkásság.
Az új mozgalom programját éppen ezért sûrítettük 25 vezérszóba. Rendeltetésük a nép fiai elõtt nagy vonalakban a mozgalom célkitûzéseinek a megismertetése. Ezek valósággal politikai hitvallást képeznek, amelyek egyrészt híveket toboroznak mozgalmunk számára, másrészt egymáshoz fûzik híveinket a közösen átérzett kötelességteljesítésben.
Aki tehát a népi világnézet gyõzelmét valóban komolyan óhajtja, annak nem elég elismernie, hogy az eredményt csak harcképes mozgalom érheti el, hanem hinnie kell azt is, hogy ez a mozgalom csak rendíthetetlen és szilárd program birtokában állhatja meg helyét. Kora szellemével szemben nem szabad engedékenynek lennie, az egyszer kedvezõnek talált formát mindenkor meg kell õriznie, legalábbis addig, míg gyõzelmet aratott.
A fiatal nemzeti szocialista mozgalomnak be kellett látnia e fontos elv értékét. A Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt 25 tételes programjában olyan alapra tett szert, amelynek rendíthetetlennek kellett lennie.
Fiatal mozgalmunk nevét egykor ezeknek a felismeréseknek köszönhette, ezek alapján fogalmazta meg programját, és ez a magva terjeszkedési lehetõségének. A népi eszme gyõzelmének kedvéért néppártot kellett teremtenie, amely nemcsak értelmiségi elemekbõl áll, hanem fizikai munkásokból is.
Minden olyan kísérlet, amely a népi gondolkodásmód megvalósítását az ilyen tetterõs szervezet nélkül akarja keresztülvinni, ma éppen úgy, mint a múltban és a jövõben is, eredménytelen marad.
Éppen ezért mozgalmunknak nemcsak joga, de kötelessége is érezni, hogy elõharcosa és képviselõje ennek a gondolatnak. Amennyire népi az alapgondolata a nemzetiszocialista mozgalomnak, éppen annyira nemzetiszocialista gondolatok egyszersmind a népi eszmék is.
Ha a nemzetiszocializmus gyõzni akar, akkor feltétlenül és kizárólagosan ennek a megállapításnak az alapjaira kell helyezkednie. Hasonlóképpen nemcsak joga, de kötelessége annak a ténynek hangsúlyozása is, hogy a népi eszmék képviseletével kísérletezni a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt keretein kívül lehetetlen, de legtöbbször egyenesen becsapáson alapul.
Ha valaki szemére veti mozgalmunknak, hogy úgy teszünk, mintha a népi eszmét kizárólagos joggal "kisajátítottuk" volna, annak csak azt felelhetjük:
Nemcsak kisajátítottuk, hanem mi ültettük át azt a gyakorlati életbe! Mert azok, akik eddig ezzel a fogalommal kérkedtek, népünk sorsán nem javítottak, mert hiányzott az eszmekör világos, egységes fogalmazása. Legtöbbnyire csak összefüggéstelen, egykét többé-kevésbé helyes megállapításról volt szó, amelyek sokszor egymásnak ellentmondtak, és nem volt közöttük belsõ kapcsolat, és még ha ez meg is lett volna, gyöngesége miatt nem lett volna képes a mozgalom megindítására és kiépítésére.
Egyedül a nemzetiszocialista mozgalom volt erre képes!
Ha most azt látjuk, hogy az egyesületek és egyesületecskék, csoportok és csoportocskák, vagy felõlem akár ún. "nagy pártok" is saját céljaikra használják fel a "népi" kifejezést, akkor ez is csak a nemzetiszocialista mozgalom hatásának a következménye. E mozgalom munkája nélkül ezeknek a szervezeteknek még csak eszébe sem juthatott volna soha a "népi" szó hangoztatása. Ez alatt a szó alatt egyáltalán semmit sem értettek volna, és különösen a szellemi vezetõk lettek volna legkevésbé összhangba hozhatók ezzel a fogalommal.
Amint azok a pártok eddig is mindent csak a maguk kicsinyes spekulációjának a szolgálatába állítottak, éppen úgy a népi fogalom ma is csak egészen felületes és üres frázis maradt számukra, amellyel a nemzetiszocialista mozgalom propagandaerejét igyekeznek saját tagjaik körében ellensúlyozni. Mert csak saját állományuk megtartása iránti kétségbeesett erõlködésük és a mi, általuk is ismert, veszélyes kizárólagosságot jelentõ, új világnézetet képviselõ mozgalmunk erõsödésével szembeni félelmük adta szájukba azokat a szavakat, amelyeket nyolc évvel ezelõtt még nem ismertek, hét évvel ezelõtt kigúnyoltak, hat évvel ezelõtt õrültségnek nyilvánítottak, öttel ezelõtt letörni igyekeztek, néggyel ezelõtt gyûlöltek, hárommal ezelõtt üldöztek, hogy aztán végül is két évvel ezelõtt már maguk részére sajátítsák ki és a maguk egyéb szókincsével együtt a harcban csatakiáltásként alkalmazzák.