Az a képzõdmény, amelyet ma tévesen államnak neveznek, általában kétféle embert ismer: hazai és külföldi állampolgárt. Hazai állampolgár mindenki, aki születése vagy késõbbi honosítása révén állampolgársági jogot szerez, külföldi pedig az, aki ugyanezt a jogot más államban élvezi. Ezeken kívül vannak még igen ritka személyek, az ún. hontalanok. Ezek sehol sem élveznek állampolgársági jogokat, tehát abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy a mai államok egyikéhez sem tartoznak.
Az állampolgári jogot ma mint már említettük elsõsorban az államon belüli születés adja meg. Fajhoz, néphez való tartozás itt nem játszik szerepet. A néger, aki azelõtt a német gyarmatokon élt, és akinek lakhelye most Németországban van, gyermekét eszerint "német állampolgárként" hozza világra. Éppen így lehet a zsidó, akár Afrika vagy Ázsia gyermeke, minden további nélkül német állampolgár.
A hazai állampolgár a külfölditõl csak abban különbözik, hogy a közhivatali pálya nyitva áll számára, eleget tehet a katonai szolgálat kötelezettségének, és a választásokon aktív vagy passzív módon részt vehet. Nagyjában ez az egész. A személyes jog és szabadság védelmét a külföldi vele egyaránt élvezi, ha nem többet.
Ezzel szemben a népi állam lakosait három osztályba osztja:
1. állampolgárok;
2. állami illetõségûek;
3. a külföldiek osztályába.
A születés révén elvileg csak az állami illetõség szerezhetõ meg. Ez még nem jogosít közhivatalok viselésére, aktív vagy passzív választójogra, sem politikai tevékenységre. Minden állami illetõségû egyénnek elõre meg kell állapítani faji és nemzetiségi hovatartozását. Az állami illetõségû egyén mindenkor szabadon határozhat afelõl, hogy lemond állami illetõségérõl és annak az államnak polgára lesz, amelynek nemzetisége az övének megfelel. A külföldi csak annyiban különbözik az állami illetõségû egyéntõl, hogy más államhoz tartozik.
A fiatal, német nemzetiségû állami illetõséggel bíró egyén köteles magát a minden német részére elõírt iskolai kiképzésnek alávetni. Ezzel olyan nevelésnek veti magát alá, amely faji és nemzeti öntudattal bíró néptársat formál belõle. Késõbb az elõírt további testgyakorlásnak tartozik eleget tenni, majd belép a hadseregbe. A hadseregben való kiképzés általános, minden német férfire kiterjed, és az egyént testi és szellemi képességeinek megfelelõ beosztásban katonai szolgálatra neveli.
A tisztességes és egészséges fiatalembert hadkötelessége végeztével ünnepélyes formában állampolgárrá kell avatni. Az állampolgársági bizonyítvány földi életének legértékesebb okmánya, amelynek révén megkaphatja az állampolgár összes jogait, és élvezi annak minden elõnyét. Az államnak ugyanis határozott különbséget kell tennie azok között, akik létének és nagyságának alapját képezik, annak pillérei, és azok között, akik éppen csak az államban tartózkodnak.
Az állampolgári okmány adományozását egybe kell kötni a népközösséggel és az állammal szemben való ünnepélyes eskütétellel. Ennek az okiratnak minden szakadékot áthidaló, mindnyájunkat átkaroló köteléknek kell lennie! Az utcaseprõ legyen büszke arra, hogy polgára ennek az államnak, ezt nagyobb kitüntetésnek tartsa, mintha egy másik országban királlyá választanák.
Az állampolgárnak elõjogai vannak a külföldivel szemben. Õ a birodalom ura. Ez a magas méltóság azonban kötelezettségekkel is jár. A becstelentõl, jellemtelentõl, közönséges gonosztevõtõl vagy hazaárulótól ez a megtiszteltetés bármikor visszavonható. Ekkor az illetõ ismét csupán állami illetõségû lesz.
A német leány szintén állami illetõségû, és csak férjhezmenetele után válik állampolgárrá. A polgárjog azonban olyan német állami illetõségû nõknek is adományozható, akiknek önálló hivatásuk van.