1920. február 24én tartotta ifjú mozgalmunk elsõ nagy tömeggyûlését. A müncheni Hofbräuhaus dísztermében hozta az új párt a majd kétezer fõnyi embertömeg tudomására programjának huszonöt tételét, és a tömeg lelkes helyesléssel fogadta annak minden egyes pontját.
Ezzel kiadtuk annak a küzdelemnek elsõ vezér és irányelveit, amelyek arra hivatottak, hogy az elferdült fogalmak és nézetek sokaságával, a homályos, sõt káros irányzatokkal leszámoljanak. A rest és gyáva polgári világ, valamint a marxista gyõzelmi mámor helyébe új hatalomnak kellett lépnie, hogy a balsors szekerét az utolsó pillanatban megállítsa.
Természetesen az új mozgalom csak akkor remélhette, hogy szert tesz e titáni küzdelemhez szükséges jelentõségre és erõre, ha az elsõ naptól kezdve sikerül híveinek szívében felébreszteni ama szent meggyõzõdést, hogy nem új jelszavakkal akarja gazdagítani a politikai életet, hanem új világnézetet akar teremteni.
Már az elsõ kötetben foglalkoztam a "népi" (völkisch) szóval, s egyben le kellett szögeznem, hogy ez a meghatározás fogalmilag nem annyira körülírt, hogy egy zárt harci egyesülés megjelölését szolgálhassa. Minden lehetõ, lényeges alapelvek tekintetében egymással homlokegyenest ellenkezõ csoportosulás mûködését ezzel a "népi" szóval fedezi. Éppen azért, mielõtt én a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt feladatainak és céljainak ismertetésébe fognék, tisztázni óhajtom a "népi" fogalmat és annak a pártmozgalomhoz való viszonyát.
A "népi" (völkisch) fogalom éppen annyira nélkülözi a határozottságot, az egységes magyarázatot, másrészt épp oly kevéssé korlátozott a gyakorlati életben való alkalmazása tekintetében, akárcsak a "vallásos" kifejezés Igen nehéz errõl a fogalomról is mind gyakorlati, mind elméleti értelemben határozott képet alkotni. A "vallásos" szó csak akkor érthetõ megfogható módon, ha hatásának konkrét eredményével hozzuk összeköttetésbe. Igen szép, de egyúttal nagyon felületes állítás, ha valakirõl azt mondjuk, hogy "õszintén vallásos". Bizonyára akad néhány ember, akit ez az általános kifejezés kielégít, sõt talán e lelkiállapotnak éles képét támasztja fel a képzeletében. Minthogy azonban a tömeg nem áll sem filozófusokból, sem szentekbõl, ez az általános vallási eszme az egyes ember számára nem fog mást jelenteni, mint egyéni gondolkodásának és cselekvésének feladatát, amelyet a vallás utáni belsõ vágy ama pillanatban kelt, amikor a határokat nem ismerõ elvont metafizikai gondolatvilágból konkrétan határolt vallás alakul ki. A vallás ez esetben sem maga a cél, hanem csak eszköze a célnak, amelyre okvetlenül szükség van azért, hogy a célt elérjük. Ez a cél azonban nemcsak ideális, hanem végeredményben fontos gyakorlati jelentõséggel bír. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a legfennköltebb ideálok egyszersmind mély szükségszerûségek is. A fennkölt szépség nemessége is végeredményben csak logikus célszerûségében rejlik.
A hit, amely az embert az állati tengõdés színvonala fölé emeli, egyúttal létét is biztosítja. Ha megfosztjuk a mai emberiséget a nevelés útján beléoltott vallásos hitbéli, gyakorlati jelentõségében valláserkölcsi alapelveitõl anélkül, hogy ezek helyébe velük egyenértékût helyeznénk, akkor ennek hatása az emberi lét alapjának súlyos megrázkódtatása lesz. Tény az tehát, hogy nemcsak azért él az ember, hogy magasabb eszméket szolgáljon, hanem megfordítva a dolgot: csak e magasabb ideálok teremtik meg az ember létének elõfeltételeit!
A határozott dogmákban lefektetett hit nélkül a vallásosság egyéni sokfélesége folytán nemcsak hogy értéktelen volna az emberiség számára, hanem valószínûleg csak fokozná annak ziláltságát.
Ebben is vannak már egyes alapvetõ felismerések. Ezek azonban, bár rendkívüli jelentõségûek, alakjukat tekintve annyira határozatlanok, hogy csak akkor emelkednek egy többé vagy kevésbé elismerésre méltó szemlélet értékéig, ha egy politikai párt keretén belül határozott alakot öltenek.
Bármily hasznos és helyes is legyen a világnézet, a nép életére csak akkor van tényleges befolyással, ha alapelvei egy érte küzdõ mozgalom zászlajára vannak írva. E mozgalomnak viszont pártszervezeten alapulónak kell lennie mindaddig, míg eszméit nem juttatja gyõzelemre és dogmái nem váltak a népközösség alaptörvényeivé.
Ha megkíséreljük a "népi" szó legmélyebb értelmét, magvát kihámozni, akkor a következõ megfontolásokra jutunk.
Általános politikai világnézetünk manapság ama elgondoláson alapszik, hogy az államban rejlik ugyan alkotó, kultúrateremtõ erõ, a faji elõfeltételekhez azonban semmi köze sincs, hanem inkább csak gazdasági szükségszerûség eredménye, legjobb esetben pedig a politikai hatalomvágynak természetes következménye. Ezen alapnézet logikus és következetes továbbfejlesztése nemcsak a faji õserõk félreismerésére, hanem az egyén jelentõségének elhanyagolására is vezet. A marxista tan a mai általános érvénnyel bíró világnézet rövid elméleti kivonata. Már csak azért is hiábavaló, sõt szinte nevetséges az ún. "polgári" világunknak ellene folytatott küzdelme, mert a polgári világot is lényegesen áthatotta ez a méreg, és olyan világnézetek hódol, amely általában csak fokában és a személyeiben különbözik a marxizmustól. A polgári világ marxista, hisz azonban egy bizonyos embercsoport (a polgárság) uralmának lehetõségében, míg a marxizmus a világot tervszerûen a zsidóság kezére igyekszik játszani.
Ezzel szemben a "népi" világnézet elismeri az emberiségnek faji õselemeiben rejlõ jelentõségét. Szemében az állam csak a célt szolgáló eszköz, célja pedig az emberiség faji létének fenntartása. Ennélfogva nem hisz abban, hogy a fajok egyenértékûek, hanem elismeri a fennálló különbségeket és ezzel a magasabb vagy alacsonyabbrendûségüket. E megismerés alapján kötelesnek érzi magát arra, hogy a világegyetemen uralkodó örök akaratnak megfelelõen a jobbnak és erõsebbnek a gyõzelmét segítse elõ, és a silányabbnak, gyöngébbnek alárendeltségét követelje. Azt tanítja, hogy nemcsak a fajok, hanem az egyes emberek is különbözõ értékûek. Hisz abban, hogy az emberiségben az idealizmust ápolni kell, mert ebben látja az emberiség létének elõfeltételét. Nem hajlandó azonban elismerni az olyan etikai eszme létjogosultságát, amely egy magasabbrendû eszmét megtestesítõ faj élete számára veszélyt jelent, mert egy elnégeresedett, elkorcsosult világban a szépség és magasztosság fogalma, valamint az emberiségnek az ideálisabb jövõbe vetett hite örökre elvész.